Változás.
Elindultam Spanyolországba, hogy megtegyek 800 km utat gyalog, Szent Jakab útján. Hazatértem. Azt reméltem, meg fogok változni, de ennél sokkal-sokkal több történt.
Még nem látom a végét, de ez a blog arra hivatott, hogy a mindennapokon keresztül látszódjon a változás.
Az első benyomások: az Út nem ért véget és már nem is fog soha. Útban a reptérre, Frankfurtban, de még Ferihegyről hazafelé tartva is új barátokra találtam. Mosolyogva, nyíltan hozzáállni az emberekhez: kapuk nyílnak. A város olyan volt mint régen, de mégis idegen. Megérkeztem, de nem érzem, hogy hazaérkeztem volna. Minden idegen egy kicsit. Megszoktam, hogy egy hátizsákban minden elfér, amire szükségem van, most pedig nem tudom hová tenni a holmimat a szobámban, az iróasztalomon. Azt érzem, hogy új otthont kell teremtenem, ott, ahol az eddigi volt, de másképpen.
Az Úton könnyű volt emberekkel beszélgetni. Mindenki tiszta lappal indult. Nem voltak feltételezések, elvárások, régi sérelmek, ígéretek, fogadalmak, csak a pillanat. Nem volt múlt, nem volt jövő, a legélesebb szem is csak az indulásig tekintett vissza, a korábbi történetek ködös, elmosódott emlékképek voltak. Itthon a Gyűrűk Urából vett hasonlattal tudnám érzékeltetni a különbséget, amikor Frodó beszélget társaival úton hazafelé a Megyébe (az idézet nem szó szerinti):
-Ez az egész kaland olyan, mint egy lassan halványuló álom, amelyből eljött az ébredés.
-Számomra pedig olyan, mintha most aludnék el ismét.
Ez a blog tehát meg fogja őrizni, mi is történik velem Utána. Miként szokom vissza a hétköznapokba és miként változtatom meg őket, hogyan használom azt az erőt, amely felébredt bennem. Amikor a tengerben úsztam,azt kiáltoztam: ez az új életem! Hát lássuk, milyen.
